L'invasione Degli Omini Verdi - Nel Nome Di Chi?

megjelenés éve: 2010

tracklist:
01. L'Italia Che Muore
02. Lamenti
03. Nel Nome Di Chi?
04. La Striscia Del Pianto
05. Invisibile
06. Spiegami Perchè?
07. Stagioni Perdute
08. Il Cielo Che Non C'è
09. La Terra Trema
10. Fantasmi
11. La Linea Del Tempo

myspace: www.myspace.com/linvasionedegliominiverdi
L'invasione Degli Omini Verdi - Nel Nome Di Chi? (töltsd le)

Mindig nagy érdeklődéssel tölt el olyan előadót vagy zenekart hallgatni, akik igenis elhagyják a trendet és a saját anyanyelvükön énekelve megpróbálnak érvényesülni minél jobbnak és közismertebbnek lenni. Az ilyen esetekben nagyon fontos, hogy milyen stílusról és milyen nyelvről van szó. Mivel én nem vagyok nyelvész ezért most az olasz szavak, kifejezések és a punk rock közötti egyensúlyt valamint harmóniát nem elemezném.

Leginkább most arra a tényre szorítkoznék, hogy milyen kellemes kis bandát ismertem meg a L'invasione személyében. Sajnos az ismeretem csak az idei albumukra koncentrálódik, de úgy gondolom, hogy talán ez nem is olyan furcsa, mivel nemzetközi szinten elismerté talán csak ezzel a korungukkal válhatnak. Az előzőekbe bele-bele hallgatva úgy vélem azok jó tanuló anyagai voltak a bandának,de ennyi. A 2010-es lemezük teljes mértékben kielégíti a modern punk rock stílust, márami a kötelező elvárásokat illeti.

 A hangzásuk nyers és határozott, emellett nagyon dallamos és abszolút érdekes. Olaszos, latinos, laza dalokról szó sincs, sőt inkább tüzes, kemény oldalukról mutatkoznak be ezek a talján srácok. Picit hiányoltam a számokban a lüktető tempót, de a kifejező refrének és precízen kidolgozott gitár témák és szólók már-már feledtették a hiányérzetem. Az albumhoz eddig egy klipp is készült, amely viszont teljesen olaszos stílusban játszódik. A helyszín egy templom melynek két főszereplője; egy közelsem tiszta életű fiatal és szexi csaj, valamint a cölibátus nagy terhével küzdő pap (padre). A téma megfejtéséhez nem kell olaszul tudni egyértelműen a bűnökről és a bűnbeesésről van itt szó. Az albumot összegezve én ajánlanám a srácoknak, hogy próbálják meg az angolt is mert biztosra veszem, hogy ilyen hangzásvilággal ha nem is egy csapásra, de biztos híresek lennének a nagybetűs punk rock életben. Ha viszont maradnak az anyanyelvüknél én akkor is megemelem a kalapom előttük. 10/8       

Stone Leek - My Last Words

megjelenés éve: 2010
tracklist:
01. I Have To Get Over This
02. Pull Down
03. Goldilocks
04. Unclear
05. I Wear It Everytime
06. Pray
07. No Matter How You Get Close
08. Stay Away
09. At Parting
10. Blood Stain
11. Nihility
12. Suicidal Notion

myspace: http://www.myspace.com/stoneleek

Ismét egy japán banda hozta azt a hangzást, pörgést és érzést, amire egy jó ideje várakozok. Az ilyen pillanatokért és albumokért éri meg a punk rock életérzést vallani, mert számomra a következő albumnál pontosan erről van szó. Valami hasonló dologért szerettem meg ezt a stílust és ebben a lendületben találom meg önmagam. Na de ennyit rólam és ígérem próbálom reálisan bemutatni nektek a Stone Leek első korongját.

A helyszín ahogy már említettem a punk keleti régiójának zeneileg legfontosabb országa Japán. Egyszerűen nem győzöm hangsúlyozni mennyire alázatos és elkötelezett ez a nemzet mindehez amibe belekezd. Talán a mentalitásuk miatt nagyon jó és gyors tanulói a zeneistílusok sokaságának. A szóban forgó bandáról sajnos nincsennek érdekfeszítő infóim, de úgy gondolom ilyen album után különös sztorikra és botrányos érdekességekre nincs is szükség. A zenéjük egyben a promóciós termékeik összes skáláját kitölti. Egyenlőre.

Az igazság az, hogy engem már az album első intro jellegű számával meggyőztek. De komolyan. Olyan nyitányt produkáltak, hogy egy az egyben libabőrös lett a kezem. A folytatás pedig igazolja mindazt amire gondoltam és őszintén szólva még az elvárásaimon is felül teljesítettek. Technikailag szinte sehol nem lehet megfogni a srácokat. Pazar dob témákkal, súlyos riffekkel és laza ámde precíz szólókkal vannak a lemez számai feltúrbózva. A harmadik számhoz még egy koncertből összeollózott videó is készült. (Egyébként ez nálam megint tetszetős, úgynis imádom az ilyen hangulatú klippeket.) Ez egy tempós album tele vagány és melodikus szívetmelengető szerzeményekkel. Most az énekest nem emelném ki, de csak azért, mert a banda legfőbb ereje az összhangban van. Nincsennek egyéniségek és különösen kiemelkedő magán teljesítmények. Erre én most nyugott szívvel adok 10/10-et. Remélem sok dalt hallhatok ettől a zenekartól.

   

Stone Leek - My Last Word (töltsd le)

The Hiatus

név: the HIATUS

ország: Japán

stílus: J-Rock / Alternative

band website: http://thehiatus.com/index.html

Mint azt már az előző bejegyzésemben taglaltam az Ellegarden romjain a közelmúltban három banda is életre kapott. Remélem mindenkivel sikerült legalább egy kicsit megkedveltetnem az előző mondatban említett japán pop punk egyik legkiemelkedőbb alakjait. Ezek mellett sajnálattal kell közölnöm, hogy az Ellegarden hatalmas sikerére se egyik se másik ex-tag új zenekara nem hajazhat, ugyanis ezek a bandák messze eltörpülnek a nagy név mellett.

Terveim szerint mindenkiről írtam volna ajánlót, de pár meghallgatott szám után rádöbbentem, hogy az amit én az Ellegarden-ben szerettem rég kiveszett ezekből a srácokból és az új gondolataik, meglátásaik teljesen kiforgatták régi valójukat. Az egyetlen, aki talán valamennyire őrzi még azt a régi bizonyos lángot a frontember Takeshi Hosomi. 

Az ő mostani bandája a főcímben szereplő the HIATUS. Aki figyelmesen elolvasta az előző cikkem az tudhatja, hogy az Ellegarden feloszlásának fő oka az új irányzatok keresése és az önálló tervek megvalósítása volt. Ebből következik, hogy a Hiatus szinte egy egyszemélyes zenekar, attól függetlenül, hogy maga a zene és hangzás elég összetett. Takeshi 2008-tól kezdett munkába lendülni és  összeválogatni profi zenészekből alakult bandáját. A zenésztársai egytől egyig valamely ha nem is híres, de régóta munkálkodó együttes tagjai. 

Tehát -ahogy azt már a keleti bandáknál megszokhattuk- hatalmas íramban vágtak a dalok gyártásába a srácok. Egy év közös zenélgetés után 2009 májusában nagylemezzel jelentkeztek. Töbszöri meghallgatás után úgy gondolom a nagy érdeklődés inkább szól Takeshi Hosomi-nak, mintsem a kiadott korongnak. Enyhén szólva sem üt akkorát, mint azt sokán várták volna. Természetesen szó sincs arról, hogy szinten aluli lenne az album, de sajnos az Ellegarden valamkori frontemberétől jobbat vártam. Még akkor is kitartok ezen gondolatom mellett, habár pontosan tudom, hogy egy merőben más koncepcióról van szó ennél a bandánál. Lágy dallamokkal és magasztos hangzássál jellemezhető szinte az összes szám. A sílus sokkal fúzionálisabb és kevertebb, mint a pop punk-nál. Ez talán a billentyűs dallamsoroknak és technikás dob témáknak, kiállásoknak köszönhető leginkább. (A változást ha egy példával kéne ábrászolnom én a Blink 182 és Tom Delong, vamint az Angels And Airwaves históriáját venném elő. Közel hasonlóan formálódott Takeshi Hosomi is.) Ezektől eltekintve ez egy jó album és érdemes meghallgatni nem úgy, mint a rákövetkező EP-t. Mert igen a lemez kiadása után  alig fél évvel egy rövid anyag is megjelent, mely három számot tartalmaz. Na ezek egy az egyben elrugaszkodnak minden eddig tőlük hallott számtól. Vonósokkal karöltve indul az első szám és hát én rá se ismertem az általam annyira nagy becsben tartott Takeshi hangjára. Sajons a folytatás sem volt különb. Bízom benne, hogy nem ezen az úton haladnak tovább és fejükhöz kapva visszatérnek a bemutatkozó albumuk hangzásához.                            

                    

The Hiatus - Trash We'd Love (töltsd le)

The Hiatus - Insomnia -EP- (töltsd le)

 

     

Ellegarden

Tehát ebben a bejegyzésben csak egy kis visszaemlékezést szeretnék generálni japán egyik -számomra- valaha volt legnagyobb pop punk zenét játszó banájára. Az ok amiért ezt most eröltetem; a visszatérés fantasztikus híre. Ez eddig jó hír csak, hogy a srácok mára külön zenekarokkal hódítják újra az alternativ rock hatalmas hullámait. A valamikori kvártetből háromnak  biztosan van új együttese a negyedik személyről sajnos csak egy-két cikk lelhető fel.
Na szóval alább találjátok az emlékeztetőt, akik számára ismeretlen volt azoknak banda ajánlót. A jövőhétre tervezem a frontember új projektjének bemutatását. Majd a sorban jön a másodgitáros és a dobos új bandájának elemzése a tervek szerint.

         

név: Ellegarden

ország: Japán

stílus: Pop Punk

myspace: -

official site: -

A következőkben bocsássatok meg nekem, de egy olyan bandáról fogok írni, amely már sajnos feloszlott. Úgy érzem ezek a srácok megérdemlik, hogy az elmúlt időkben öszzehozott munkájukról, minél több embernek szép szavakkal nyilatkozzak, ugyanis számomra eddig ők voltak a modern pop punk alfája és omegája. Igen jól látod pop punkot írtam és még hozzá tudatosan. Én egy olyan ember vagyok, hogy tudom mi való nekem -punk rock-, de a jótól nem zárkózom el, mert ami jó az jó és ha zenéről van szó mindenféleképpen hallanom kell. Na tehát, akkor maradunk az előző bejegyzéshez hasonlóan Japánban. Az együttes 1998-ban alakult. Nem hamarkodtak el semmit. Az első maxijukra három évet kellett várni és csak ezután 2002-ben jöhetett a debütáló lemez, ami jobbára meg is határozza az Ellegarden zenei felépítését, hangzását és stílusirányát. Az énekes hangszíne -lehet, hogy ezért sokan megköveznének- engem a Tom Delong által énekelt vékony dallamos hangra emlékeztett. Egy-két számban kiköpött Tom hangja van. (Aki nem hiszi annak: Pepperoni Quattro album - 06. My Bloody Holiday) Térjünk azonban vissza az albumokhoz, mert hála az égne van belőle még pár darab, mivel hogy 2002-től kezdve minden évben kiadtak egy minőségi és összeszedett korongot. A lemezeken egy hatásos irányt követve egészen a banda feloszlásáig tartották magukat a magas színvonalas pop punk-hoz. Ezek mellett állandó fellépői voltak a Sommer Sonic fesztiváloknak, ahol nemzetközi zenekarok is felfigyeltek a keleti srácok kiemelkedő tehetségére, ebből kifolyólag el is indult a világ meghódítása az együttes számára. Ez már a 2007-es kiválóra sikerült album után történt. Talán ez lehet a vég oka, mert hát az Eleven Fire Crackers-en lehetett érezni, hogy ezt az anyagot már nehéz lesz űberelni. De egy reménysugár újra felcsillant; a banda elkezdett újra stúdiózni. Ekkor azonban megtörtént az amitől a rajongók mindig is tartottak -meddig lehet ezt ilyen jól csinálni?- és a srácok annyira percízek voltak magukkal szemben, hogy már másra nem is figyeltek, ami elég nagy baj, hiszen a közös zenéléshez közös ötletek is kellenek. Itt véget is ér a történet és egy szokásos best of albummal le is zárták a dolgot és azóta semmi újat nem hallottam felőlük. Azonban vígasztalódjunk a régi nagy szerzeményeken, mert van média anyag tőlük rendesen. Mindenki számára ajánlom!!!

Don't Trust Anyone But Us (2002) (töltsd le)
Bring Your Board!! (2003) (töltsd le)
Pepperoni Quattro (2004) (töltsd le)
Riot on the Grill (2005) (töltsd le)
Eleven Fire Crackers (2006) (töltsd le)



klippek:

Salamander



Space Sonic



Fire Cracker



Jitterbug



live:

Missing

Union Square (Röviden)

név: Union Square

ország: Svédország

stílus: Pop Punk / Punk Rock

myspace: http://www.myspace.com/unionsquare

 

Aktuális téma hiányában visszafordulok egy kicsit a régebben felfedezett és számomra nagy jelentősségel bíró Union Square nevezetű svéd bandához. A stílusuk nagyon megfelel az én korántsem egyszerű izlésemnek. A srácok tökéletes középvonalon haladnak a populáris és a keményebb punk világában. Mondjuk ezidáig csak egy debüt album után lehet a munkásságukat kb. meghatározni. Ami leginkább megfogott engem az a lendületesség és dalamosság, melyek elég egyszerű fogalmak a punk zenében mégis rengeteg bandánál előfordul ezek hiánya vagy kidolgozotlansága.Szóval 2009 elején megjelenő bemutatkozó anyaguk az előzőekben említett két tulajdonság ötvözésével jött létre. Egy-két dal erejéig elkalandoznak, de ez a főirány. Munkáik nagyrészt komoly témai és hangzásvilági együtthatókkal került a lemezre. Két számhoz készítettek klippet is. Az egyik vagány és lüktető, csordavokálos, zúzós, a másik azonban ettől sokkal lazább. Egyenlőre ennyit ... remélem minél hamarabb írhatom a folytatás erről a zenekarról is. 

 

Union Square - Making Bets In A Burning House (töltsd le)

Klipp (friss) - Against Me! - I Was A Teenage Anarchist

A napokban megjelent az Against Me! 2010-es White Crosses nevet viselő albumához a soron következő második klipp. Ezt a videót az  "I Was A Teenage Anarchist" című dalhoz forgatták. A téma a rendőri túlkapás és brutalitás. Ezek a gondolatok napjainkba igencsak aktuálisak és nem hagyhatók figyelmen kívül. Maga a klipp elég rövidre sikerült, melyet a lassítással konkretizálták és nyomatékosították a nézőkben. Egyszerű és sokatmondó. Amúgy a dal választás tökéletes, mivel az album egyik legkiforrottabb daláról van szó. Ha még nem olvastál az albumról és érdekelne itt megteheted... 

 

Civet

név: Civet

ország: USA

stílus: Punk Rock / Rock "n" Roll

myspace: http://www.myspace.com/civet

A rock "n" roll és a punk rock azon elnyűhetetlen zenei stílusok közé tartoznak, melyek jó pár éves lappangás után a semmiből is képesek ismét előtérbe kerülni. Még a fénykorukban kialakult hangzási, viselkedési, öltözködési és zenei hozzáállás egészen a mái napig -attól függetlenül, hogy számos ágazatuk született- képes a nyers valójában tömegeket megmozgatni és karakteres irányzat maradni. 

Amint látjátok a fennti képen, ebben a bejegyzésben egy csajos punk rock bandáról lesz egy kis sztorizgatás. Elsőre őszintén megvalva a külső megjelenés miatt klikkeltem rájuk, de ez szerintem egyértelmű. Ezt követte a lehengerlő hangzás és dallamvilág. Hamisítatlan, erederi -na jó talán egy hangyányit modernizálódott- női punk rockról van itt szó kérem szépen.

A lányok pályafutása az ezredforduló környékén kezdett alakot formálni. Sajnos a kevés információ hányában csak annyit tudok, hogy 2005-ig három lemezük jelent meg kisebb kiadóknál. Az érdemleges fordulat 2007-ben vette kezdetét, amikor is a Hellcat Records gondozásában kiadták negyedik albumukat, mely már az addigiaknál nagyobb sikernek örvendhetett. A Rancid-os Tim Armstrong személyesen ült le a csajokkal megtárgyalni, hogy vajon mire is képesek ebben a nem mindennapi felállásban.

A lányok nem kevés inspirációt és ötletet kaptak a nagy névtől és ennek fényében születhetett meg ez a valóban ütős kis lemez.

A korong a maga harminc percével és tizen három egyaránt pörgős dalával nagyon meggyőzőre sikeredett. Nem magasztalom őket annyira, mert a néha egyhangú dallamok hagynak némi kivetnivalót maguk után, de ezektől eltekintve abszolut rendben van. Az énekes karcosan vagány hangját a zúzós gitártémákat és a karokat meglehetősen igénybevevő kemény dobmeneteket még az erősebb nem hasonló stílusban mozgó zenekarai is megirigyelhetik. Én azt mondom a sikerhez minden adott, már csak kicsivel több kreativitást bele visznek a következő albumukba és készülhetnek a nagyszínpadok folyamatos felkéréseire. 

Civet - Hell Hath No Fury (töltsd le)