Igaz ez a klipp kb. most lehet egy éves, de talán még éppen aktuális. Így az ünnepek végére úgy gondolom belefér egy ilyen kis visszatekintés, ha másért nem is, azért jegyezzük meg, hogy ennek a blogspot-os oldalnak is ezen band elemzésével indult el hódító útja még anno.
Az említett bejegyzés ez év március elsején került ki a blogra és természetesen oka van annak, hogy pont ezt a zenekart választottam nyitánynak. A srácok zenei érzéke fantasztikus; Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését további információért klikkeljen http://punkwyktor.blogspot.com/2010/03/neverstore.html
megjelenés éve: 2010
tracklist:
01) Szörnyek pedig léteznek [1:05]
02) Ha látod magad [3:57]
03) Mászunk a fényre [3:32]
04) A jók oldalán [2:32]
05) Ha elkezdődik a harc [3:39]
06) Csak ennyi kell ezután [3:08]
07) Óda a celeb lányhoz [3:10]
08) Hazudni kell [3:18]
09) Az állatok dala [3:13]
10) A győztesek dala [3:39]
11) Húzzál gumit [3:14]
12) Ami az életben nem lehet a tiéd [5:14]
Alvin és a mókusok - Szörnyek pedig léteznek (töltsd le)
Ritka magyar együttesek egyike számomra az Alvin és a mókusok. A már már külön zenei kultusszal rendelkező banda olyan rengeteg munkát fektet évről évre a hazai punk műfajba, hogy elismerés és tisztelet nélkül nem is említhetjük őket. Tehetségük és kitartásuk megkérdőjelezhetetlen. Minden rajongó tisztában van azzal, hogy egy Alvin albumtól mit várjon. Nem kell túlragozni a dolgokat és nagy elvárásokat támasztani egy olyan zenekarral szemben, melynek tisztán látható a szándéka és tudja, hogy mit akar elérni a zenéjével. Ők így érzik magukat jól és így szórakoztatnak már '94' óta.
A zenei koncepció megalakulásuk kezdetétől folyamatosan egy bizonyos jelmondat köré épül; "Tartjuk a tükröt!". Ez a 2010-es év végére megjelenő Szörnyek pedig léteznek című albumuknál sem alakult másképpen. Maga a korong a főcímdallal indul. Itt még sokat nem sejtet a dolog, de nagyon tetszetős a szám -én még tovább is elhallgattam volna-. Az a bizonyos minimális hangszerelési stílus modifikáció -amiről a banda is tájékoztat minket hivatalos oldalukon- a második dalnál (Ha látod magad) bontakozik ki először. Alvinékhoz képest túl gyors és monoton dübörgésre emlékeztetve, abszolut keményen indult ez a nóta. Nekem tetszik ez a kis speciális plusz hatásegyveleg, mely az album végéig kitart. Az egész mondanivalónak nagyobb nyomatékot biztosítanak a súlyos gitár-és dobtémák. Ettől eltekintve a dalok tipikus Alvin szerzemények. Mondjuk az én magánvéleményem, hogy a banda mára megunta a sok anyázást és ahelyett, hogy szindna mindent és mindenkit -sokszor jogosan-, inkább kompromisszumokat köt saját elveivel, valamint több iróniát használ mint valaha, így kiélezvén a humor segítő erejét azokra a komoly témákra mellyel rendszeresen foglalkozik. Az én kedvencem a Csak ennyi kell ezután. Ilyen jó számot még nem gyártott ez az együttes.10/7
A The Damned Things ígéretéhez híven megjelentette első bemutatkozó albumát. Erről a különleges formációról úgy gondolom sokan hallotak már, aki azonban lemarad volna annak itt egy kis frissítő információ. A banda összeállása első pillanataiban kijelentette a nagyközönség felé, hogy a híresztelésekkel ellentétben ez egy nagyon komoly elhatározott döntés volt és szó sincs b-side típusú projektről. Ezzen kijelentésüket egy elég jó kis lemezzel támogatták meg.
Az Ironiclast nem fogja átírni a rock történelmet, de valami olyan pluszt ad hozzá, ami már régóta hiányzik belőle. Én már jó ideje nem találkoztam ilyen pozitív, életerős rock zenével (természetesen itt a keményebb vonulatra gondolok). A dalaik összessége nagyon jól hangszerelt heavy és hard rock stílusban mozog. Nagy különbségek nem jellemzők, vannak lágyabb és vannak nehezebb nóták, de ritmikailag mindegyik pompás szerzemény. Erőssége lehet majd a srácoknak a humor, ami nem igazán ennek a műfajnak a sajátossága, ők azonban rendkívül jól bánnak vele. Persze ez csak a dalok témájában és vizuális előadásában (koncerten és videó klippeken) nyilvánulhat meg kellőképpen. A videó klippes megoldást már mi is megtekinthetjük, mivel a srácok nem sokat sza**kodva el is készítették az album legjobb számához a képi anyagot. A szám nem is lehetne más, mint a We've Got A Situation Here. A klipp sztorija átőleli valamelyest a megalakulást és azt ahogy megtalálják a zene erejét. Mindezt egy poénokkal teli történetben megkreálva. 10/7
A méltán híres kanadai Mute zenekar legutóbbi albuma (The Raven) hatalmasat szólt és meghozta a sikert az együttesnek. A srácok örületes technikai elemekkel díszítik a tulajdonképpen egyszerű melodikus punk rock-ot. Nagyon jó hír tehát, hogy a srácok újra munkába lendültek. Az előkészületekről fel került egy videó is a netre, szerintem ez már az original dobsáv lesz. Hallgassuk hát mi jót ígér nekünk a Mute a jövőben!!!
-Én úgy érzem a dobtémákban nem fogunk csalódni.
Régen foglalkoztam már igazi hamisítatlan nyers punk bandával. Ennek oka talán, hogy ebben a piszkosul régi műfajban az utóbbi időben nem olyan nagy a mozgolódás. Persze a régi nagyok még mindig kitartóan gyártják a dalaikat, de az újonnan alakult hasonszőrű fiatal zenekarok nem tudják kellően érvényesíteni tehetségüket. Ebben az újkori rock zene dömpingben nem is csoda, hisz kinek kellenek már a vörösre festett hajópadló ragasztóval tüskésre feldúrt hajú, biztostűt pirszingnek használó, szegecses bőrmellényt és bakkancsot viselő, a társadalmi normákra magasról sz*ró, szókimondó punkok?! Hát nekem. Feltéve ha a külső megjelenés és belső gondolatok mellett van minőségi zenei tartalom. És bizony az együttesek nagy százaláka itt bukik el nálam. De vannak még csodák és ezen gondolattal maximálisan felvértezve mái napig keresem az új nemzedék leendő patináns formációit.
ForeverRules
Utóbbi kutatásom eredménye honan is kerülhetett volna elő, ha nem a szédületes sebességgel feltörekvő keleti félteke zenei mekkájából; Japánból. Nem győzöm hangsúlyozni, milyen lendülettel ontja magából ez az ország a rock zene minden ágát képviselő figylemre méltó együtteseket.
Jelen esetben a Radiots nevű banda nyűgözött le. Az első bekezdésben részletesen taglalt stílus hűséges elkötelezetjei és pár éven belül jelentős képviselői is lesznek ezek a srácok. Az előző megállapításomat információ hiányában csak a legutóbbi 2009-es nagylemezükre tudom alapozni. A Forever Rules mind témájában, mind felépítésében és hangszerelésében követi a régi "szabályokat". Van egy örült énekes, egy egyszerű de pontos dobos, egy basszeros, aki nem csak alájátszik a nótáknak, hanem rendre vezeti is azokat, valamint egy kiváló ritmus gitáros, aki ha kell belecsap a szólókba is. A dalok aránylag rövidek -néha azonban meglepően terjedelmesek- gyorsak és közepes tempójúak. A banda tagjai zenei hatásuk közé sorolja a Rancid a Social Distortion a Bad Religion a NOFX és a Fologging Molly nevezetű punk rock óriásokat. Az utóbbit hangzásukban eléggé előtérbe is helyezik, mivel sok dalukban fedezhetők fel a celtic punkra jellemző vonások. A szóban forgó album már egyre több nagy letöltőállomáson is megtalálható és közkedvelt link is. A lemez egyik dalához a Dream of World-höz még egy klippet is leforgattak. Hát egyenlőre ennyi kis tájékoztató erről a reményteljes zenekarról. Hallgassátok őket, érdemes !!!
Örömmel tölt el, hogy a valamikori nagy rajongásnak örvendő, jobbára pop punk stílusban tevékenykedő amerikai The Ataris zenekar feltámadt halottaiból és újra életerős nótákat gyárt. A legutóbbi 2007-es Welcome The Night nagy melléfogás volt, de ezt nem csak a rajongók, hanem a banda tagjai is érezték. Már a borzasztó fogadtatás után tisztán látható lett, hogy a srácok minél hamarabb új utakra akarnak térni. Hát ez az All Souls Day című track után megvalósult és újra visszaadta az együttes a rajongóknak azt, amit ettől a bandától oly régóta szerettet volna ismét hallani. Kissé punk rockosra vették a figurát, aminek én személy szerint nem vagyok ellene. A teljes album valószínűleg már csak jövőre várható. Nagyon várjuk.
Az általam nagyra becsült walesi Bullet For My Valentine nevű metalcore banda a zseniális Fever című albumához új dalt klippestített meg. A Bittersweet Memories a sorban már a harmadik videó és ez -ellentétben az előzőekkel- lágyabb, érzelmesebb oldaláról mutatja meg a zenekart.
megjelenés éve: 2010
tracklist:
01. Look Alive, Sunshine
02. Na Na Na (Na Na Na Na Na Na Na Na Na)
03. Bulletproof Heart
04. SING
05. Planetary (GO!)
06. The Only Hope For Me is You
07. Jet-Star and the Kobra Kid/Traffic Report
08. Party Poison
09. Save Yourself, I'll Hold Them Back
10. S/C/A/R/E/C/R/O/W
11. Summertime
12. Destroya
13. The Kids From Yesterday
14. Goodnite, Dr. Death
15. Vampire Money
Megjelent az album és sokaknak érthetetlen ez a különleges atmoszféra, ami jelenleg áthatja a lemezt és a bandát. Első hatásra olyan másnak tűnik ez az új stílus, téma, hangzás, hogy valóban elgondolkodunk azon szükségünk van e erre a zeneitermékre. A srácok jelleme és ezáltal az egész banda lényegében változott óriásit. A The Black Parade lemez után a My Chemical Romance elérkezett egy olyan pontra, hogy ha nem hajlandóak változtatni; örökre kapnak egy bizonyos negatív megítélést az őket nem szívlelő emberektől. Gerard Way és csapata azonban erősebb jellemű annál, mintsem hogy feladva beálljon a sorba és pályafutás hátralévő részében a klasszis együttesek fekete bárányai között bégessen. A Danger Days: The True Lives Of The Fabulous Killjoys tulajdonképpen az ellendrukkerek népes táborának lett címezve. Én úgy érzem a; Tudjuk mi így is srácok! mondat nem egyszer hangozhatott el a stúdió falai között.
A sztoriban még elég nagy jelentősséggel bír az a tény, hogy a banda tagjai szerint is a Black Parade egy túlságosan is komoly, sötét és nem hétköznapi témával felruházott szerzemény lett ahhoz, hogy ennek hatásait egész életükön keresztül cípeljék. Mint tudjuk ezen album témaja a halál előtti pillanatok és az emberben ilyenkor felmerülő érzések, gondolatok sokasága volt. Hát mitagadás Gerard-nak volt honnan ihletet merítenie ehhez. Na, de az album lefutása és megannyi koncertezés után (és közben) jöttek a problémák. A gondok velejét képezte az a bizonyos emo irányzat.
Itt jegyezném meg, hogy ebből természetesen olyanok csinálták óriási ügyet, akiknek fogalmuk sincs arról ez honnan ered, hová tart, esetleg jelentős képviselőit avagy mostanában tevékenykedő együtteseit ismerné. Mivel ez az én blogom és személyes vélmenyeimet formálom meg az engem folyamatosan inspiráló zenékről, úgy érzem leírhatom ide, hogy én a My Chemical Romance nevezetű bandát soha nem soroltam ebbe a műfaj megformáló -mert nem külön stílus- hatásba. Természetesen vannak áthajlások, de ettől függetlenül a zenekar mindig is erősen állt a punk rock-ra épített világukon.
Killjoys
Kanyarodjunk azonban vissza a szóbanforgó idei lemezhez. Természetesen ahogy már megszokhattuk ez is egy koncept album, sőt összetettebb és érdekesebb, mint az előző. A srácok új elképzeléseikben mindenekelőtt több fényt és színt akartak, mint eddig valaha. Ehhez a gondolatmenethez jól párosul Gerard művészi ambícióji és végre megalkothatta a várva várt képregényét. A történet környezete a jövő 2019-ben, ahol a színek és a művészet már csak fogalomként létezik. Van azonban pár lázadó, akik együtt küzdenek mindezért. Ők a Killjoys. A feltűnő ruhák, valamint a negatív hatású díszletek mind-mind a frontember mukáit dícsérik. Szóval megtörtént a csoda, mert ki gondolta volna, hogy pont ez a banda fog magának ilyen témát választani. Száznyolcvan fokos fordulatával a Danger Days szöges ellentéte elődjének. Vidámság, színek, fény és lázadás valamint lázadás a legfőbb jellemzői. A számokra külön nem térnék ki, mindenki döntse el maga, hogy neki mi tetszik. Én úgy gondolom a mögöttes tartalom a legfontosabb ennél az albumnál. Nekem 10/10.
megjelenés éve: 2010
tracklist:
1. Sticks & Bricks
2. All I Want
3. It's Complicated
4. This Is the House That Doubt Built
5. 2nd Sucks
6. Better Off This Way
7. All Signs Point to Lauderdale
8. You Be Tails, I'll Be Sonic
9. Out of Time
10. If I Leave
Az A Day To Remember ismét letette névjegyét a kreatívan megmunkált pop punk és hardcore egyvelegét képző mostanában igen kedvelt modern zenei stílus -egyre nagyobb és sok zenészt foglalkoztató- díszes asztalára. A "munkamániás" floridai banda újra bizonyította, hogy ez a formáció nem csak egy a sok közül. A legutóbbi Homesick anyaguk óta a srácok már-már tévedhetetlenek. A munkáik egytől-egyig profizmust és fantasztikus érzéket mutatnak, amellyel minden dalukat felruházzák és a lehető legjobban készítik el. Hál' az égnek az idei nagylemezük se kivétel, és a teljesítményüket csak pozitívumokkal tudom jellemezni. Stílusilag olyannyira hasonlít a Homesick-re, hogy akár közvetlen folytatása (Part 2) is lehetne. Mind a hangszerelés, a témák, de még az apró ritmikai egységek is majdcsak ugyanazok. Jelen esetben ez csak még tetszetősebbé teszi az albumot, mert hát miért változtatnának azon, ami már egyszer lehengerlő volt. Senki ne gondolja, hogy ezek az ismétlések unalmassá tennék a nótákat. A zsenialitásuk pont ebben nyilvánul meg; úgy alkotják újra és újra elképzeléseiket, hogy közben minden számban elrejtenek valami abszolút tökéletes momentumot.
Az album címe What Separates Me From You, ami tíz számot tartalmaz némivel több mint félórában. A srácok második közös munkájukat végezték a New Found Glory-ból méltán ismert Chad Gilbert-tel. Én leginkább ezen szemény jelenlétének tudom be, hogy a valamikori "halálhörgős" vadságot szépen lassan felváltja a populáris elemek túlnyomó többsége a zenéjükben. Igaz soha sem volt mogorva mentalitásuk a zenekar tagjainak, én mégis úgy látom, hogy mostanában a komolyságot és vidámságot más oldaláról közelitik meg. A dolog pikantériája azonban, hogy az album egy elég zúzós, hörgős vokállal indít, de ezután szépen lassan körvonalazódnak a fent említett megállapítások. A folytatásban az az All I Want robog, amely a lemez beharangozója is volt. Ezután jönnek sorba a jobbnál jobb trackek, ezekre külön nem is térek ki. Viszont van egy dal az utolsó előtti helyen, ami igencsak említésre méltó. Ez egy komolyabb része a lemeznek és ez a szám talán a korong csúcsa. Igen igen az Out Of Time van szó. Mindent összevetve örülök, hogy van még olyan banda, aki albumról albumra képes hozni a tőle elvárható teljesítményt.10/9
A punk rock, valamint a rockabilly sítlusok egyik valaha volt legnagyobb alakja Mike Ness hét év szünet után ismét nagylemezzel örvendezteti meg mára monumentálissá duzzadt rajongói táborát. Az album hivatalosan a Social Distortion névvel fémjelzett bandától kerül ki, de akik kicsit is jártasak a témában; tudják, hogy Mike és a Social neve már összeforrott egy egészet képez. A korong a Hard Times and Nursery Rhymes címet kapta és előreláthatóan 2011 januárjában kerül a boltokba az Epithap Records jóvoltából. Szóval egyenlőre ennyit a hírről és most hallgassuk meg az első single-t a Machine Gun Blues-t.
01. Choose Your Fate
02. Massacre
03. Issues
04. Zombie Dance
05. Gorgeous Nightmare
06. City of Sin
07. Day of Reckoning
08. Lost In Darkness
09. Prepare Your Weapon
10. World Around Me
11. The Aftermath (The Guillotine Part III)
A várva várt album megérkezett ugyan, de számomra nem hozta azt a szintet, amit ez a banda az előző nagylemezük után felállított. Nem kell azonban megijedni, mert még így is kategóriája messze legjobb zenekara. A dolog lényege inkább az a tény, hogy a This War Is Ours egy piszkosul dögös, kegyetlenül jó, igazi rock csemege volt és az elsöprő lendületével egyedi stílust alkotott. A mostani Self-titled szerzemény már sokkal megszokottabb trendet követ. Ha úgy tetszik a srácok egy kicsit beálltak a sorba egyéniségeiket csöppet a háttérbe szorítva. A stílusuk és hangulatuk is komorabb lett, ami rányomta a bélyegét az összes számra. Az album legfőbb paraméterei tizenegy track és valamivel több mint negyven perc. A produceri munkálatokat az a Don Gilmore végezte, aki legutóbb a Bullet For My Valentine - Fever című lemezénél alkotott hatalmasat. Hát ez most nem igazán jött össze. Holott megannyi híresség is inspirálta az együttest. Köztük is legnagyobb név a Marilyn Manson-t és Rob Zombei-t is megjárt gitáros John 5, valamint Mick Mars a Mötley Crüe-ból. Szóval a sikerhez ismételten minden adott volt és tulajdonképpen jó album lett, de ezen banda esetében a jó kategória elég elszomorító.
Az egész egy sejtelmes nyitánnyal kezdődik és a Massacre őrülettel folytatódik. Elég erős indítás ez, de valamennyire megfesti az album alaphangulatát. Ez a hangulat azonban ahogy már említettem nagyon komor, komoly és a továbbiakban "vidám" pillanatra ne is számítsunk. A harmadik helyen az Issues található, amely még az album megjelenése előtt kijött. A számot a banda, valamilyen érthetetlen ok miatt klippre is vitte. Már csak azért érthetetlen ez a döntésük, mert az album leggyengébb, legsablonosabb, legötlettelenebb nótája. Monte gitárszólóján kívül minden momentuma értékelhetetlen. Itt jegyezném meg , hogy talán ő tett hozzá a legtöbbet a számokhoz és egyéni megmozdulásai rendre feldobják azokat. Figyelemreméltó jelenség. Na de haladjunk tovább, mert valahogy innen kezd értékelhetőt mutatni a lemez. Mind a Zombie Dance mind pedig a Gorgeous Nightmare nagyon tetszetős, technikásabb dalok. Ezeknél már fel-fel kapja a hallgató a fejét. A City Of Sin ismételten keményebb szám, de inkább ilyen átvezetőnek mondanám. A Day Of Wreckoning-től azonban a következők egytől egyig remek alkotások. Kiemelném azt a csodát, aminek neve World Around Me. Fantasztikus számról van szó. Nagyon lassú és érzelmes dal, tökéletes hangszerelésben, kiegészítve klasszikus hangszerekkel és ódai effektekkel díszítve, amire a habot ismét Monte szolgáltalja egy eszméletlen gitárorgiával. Nem is gondoltam volna, hogy a srácok még ezen az albumon képesek örökre maradandót alkotni. A lezárás a jól megszokot The Guillotine harmadik része The Aftermath névvel jegyezve. Az album kiadását egy delux verzió is követte két új számmal, valamint a "borzalmas" Issues elektronikus zene(?) formájában. 10/7
megjelenés éve: 2010
tracklist:
1. Laid
2. Rich Kids
3. Little Sister
4. End Of The World
5. Baby’s Gone
6. Resolve To Fight
7. Never Heard
8. American Wasted
9. It’s a War
10. Race You To The Bottom
11. Sun Goes Down
Ebben a bejegyzésben egy vagány, de nem kifejezetten punk rock stílust képviselő banda első albumára hívnám fel becses figyelmeteket. Debüt albumról lévén szó nem igazán tudunk pontos következtetéseket levonni -múlttal, jövővel kapcsolatban- így öszpontosítsunk a jelenre. És hogy mi a jelen a New Medicine házatáján? Haladjunk soraba a számokon. és minden kiderül. Első szám a Race You To The Bottom címűre keresztelt albumon a Laid, mely a lemezt megelőző single és klipp alapanyaga is lett. Szóval a szám abszolút nyitán jellegű -jó helyre került-. A stílust csöppet zavarosan építik fel a srácok. A kemény indítást követően egy kis hip hop, rap témával folytatnak, majd a refrén a mai populáris modern rock minden szépségét megmutatja. A második szám a Rich Kids, ami már teljesen rap rock irányzat felé tereli a dolgokat. Igaz ez a vonulat nem tartozik a kedvenceim közé, azonban ennek a bandának annyira jól hangszerelt dallamvilága van, hogy meg se fordult a fejemben, hogy mellé nyúltak volna. A Little Sister-t és az End Of The World-öt nagyon nem taglalom. Róluk csak annyit, hogy kicsit sablonos lágyabb szomorkás nóták, de semmi érdekfeszítőt nem tartalmaznak. A Baby's Gone viszont már egy komoly, érzelmes szám, azon ismertetőkkel, amit egy ilyen dal megkíván. Nagyon jól áll ez a szerelmes téma az énekes hangszínének. Na de ezután olyat hallatok, hogy leesik az állatok. Resolve To Fight címmel érkezik az album közepe és fénypontja. Laza mégis feszes, és ritmikában verhetetlen remekmű. Van felvezetés, átvezetés, kiteljesedés és befejezés. Nagyon eltalált track és már csak ezért megéri meghallgatni az albumot. Higyj nekem...érdemes. A Never Head szintén érzelemgazdag alkotás és csak megerősíteni tudom előző állításomat, ennek a srácnak/srácoknak ezeket kell erölteni. Ezután ismét egy hip hop rock szerzemény. Megjegyzem ez se áll messze a zenekartól, de nekem a rock-os dalaik jobban fekszenek. (De ez egyénreszabott) Na és a vége előtt eggyel jön az album címét is adó szám, ami teljesen keveri a két stílust -hip hop, rock- , viszont teljesen megfelelő arányban. Ez az egyveleg már tetszetős munkát eredményezett. A végén a nap is lenyugszik a Sun Goes Down-nal. 10/7
Aki nem ismerné ezt a szimpatikus melodic punk rock-ot játszó bandát annak itt egy kis gyorstalpaló.
Na mármost vannak azok a gyengébb kvalitású hasonszőrű zenekarok, melyek ebben a stílusban tevékenykedve úsznak a dicsfényben és még mielőtt bármi anyagot is megjelentetnének már ódákat zengenek róluk. Az IVS 2009-es Rest Assured, We Are Not Your Saviours című albuma után idén újabb felvételekkel örvendeztették meg hűséges rajongóikat úgy, hogy egy lábjegyzetet se olvastam az új anyagról. Nekem márpedig abszolút tetszetős zenekar és titeket mindenképpen tájékoztatkal erről a három számos EP-ről. Az a három tulajdonképpen csak kettő, mivel a The Plague trackkal az előző korongon már találkozhattunk. A másik kettő azonban teljesen friss és jobban belemerülve fejlődő zeneiségű nóta. Bár az EP a Extinction nevet kapta, én mégis a Heartburn-t emelném ki. Remélen nagylemez is követi ezt az erőteljes fejlődést.
Már linkelem is a Na Na Na című új MCR nótához forgatott official video-t. Igen, ahogy sejteni lehetett már, ez a klipp is mutatja, milyen merőben új stílust vett magára ez a méltán híres banda. A szám még mindig pazar, ezt azonban erről a videóanyagról nem mondanám. (Nekem a lyric videó bejövősebb volt)..A Black Parade-ban megszokott fekete-fehér és sötétes árnyalatot felváltja a színek kavalkádja. Talán csak az erős váltás miatt furi ez a dolog, de a zeneiséggel -ismét kiemelem- semmi probléma.
Majd el felejtem...van egy másik szám is, ami már nagyon új keletűnek tűnik. Főleg az eleje indul vészjóslóan, de a végére csak csak kialakul, ettől függetlenül nem az igazi. Remélhetőleg az album összességében jól mutat majd, itt hallgasd meg...
megjelenés éve: 2010
tracklist:
01) The Mirror And The Ripper [4:00]
02) Heaven Nor Hell [5:22]
03) Who They Are [3:42]
04) Fallen [5:00]
05) A Better Believer [3:24]
06) 7 Shots [4:44]
07) A New Day [4:06]
08) 16 Dollars [2:48]
09) A Warrior's Call [4:23]
10) Magic Zone [3:51]
11) Evelyn [3:29]
12) Being 1 [2:22]
13) Thanks [3:42]
Elvis él és virul. Amióta feltámadt azonban kicsit megváltozott a zeneiizlése, de mái napig hű rajongóihoz és régi önmagát semmiért se hazuttolná meg. Szóval amikor újjáéledt egyből gitárt ragadott és azóta metál dallamokat penget. Természetesen ez a kis bevezető fikció, valóságalapja mégis több, mint azt első hallomásra gondolnátok.
A realitás talajára visszatérve a história valamelyest máshogy szól. A mára Dánia csaknem elsőszámú rock bandája a címben szereplő 2001-ben alakult Volbeat egy hús és bőr emberekből álló metál zenekar, akik zeneihatásaik között nagybetűvel emelik ki Elvis Presley-t. Mivel a keményebb hangzást sem vetik el, sőt rendre belecsempészik dalaikba a zúzós és súlyos témákat, stílusi kategorizálásuk okozhat némi fejtörést. Több helyen olvastam, hogy elvis metal-nak, metal "n" roll-nak vagy metalabilly-nek nevezik az ő kis zenei világukat.
A lényeg a lényeg ez az egyveleg valami fantasztikusan tetszetős irányzat kialakulásának látszatát mutatja. Tulajdonképpen engem már az első meghallott akordok után megvettek. Sajnos komoly múltbéli tapasztalataim nincsen a srácokkal kapcsolatban -ami megjegyzem nem marad így- ezért csak az idei nagylemezükre szorítkoznék, aminek címe Beyond Hell/Above Heavon.
Ez a cím erősen ellentétbe állítja a végleteket és ha ez nem lenne elég a banda mellékelt egy művi alkotást a borítóra. Ez a képi világ nagyon tetszik a zenekarnak, és minden kiadványukat hasonló szellemben tervezik. A nyitányként szolgáló The Mirror and the Ripper nem lett akkora durranás, de kellően bevezeti a gyanútlan hallgatót ebbe a nemmindennapi világba. A folytatás már magáért beszél (szól). Szájharmónikás, laza hard rock-os stílussal fogadja a hallgatót, ami természetesen a csúcsponton kiteljesedik. A harmadik szám ismét figyelemfelkeltő és csak győzzük kapkodni a fejünket a gyors váltás miatt. Ez már bizony komoly metál nóta. A java azonban csak ezután következik, melynek felvezetője a Fallen. A banda egyéniségét lejobban jellemző alkotás. Erős, határozott dallamok egyszerű szerkezetben megkomponálva. A téma érzelemdús és melodikus. Abszolút slágere ennek a lemeznek. Ahogy írtam ettől kezdve a magas szintet tartva jönnek a jobnál jobb track-ek. Kiemelkedő a 16 Dollars, ami egy az egyben rock "n" roll, némi modern kozmetikázással. A félreértések elkerülése érdekében tisztázzuk az Evelyn című hardcore, grindcore elemekből táplálkozó művet. Természetesen nem az ordítással van bajom, sőt vannak olyan stílusok, melyek megkívánják ezt és vannak bandák akiktől el is várom. Viszont az artikulálatlan hörgésnek nem vagyok a híve. Ami azt illeti ez a szám se szól teljesen erről -mivel a közepe felé égi magasságokba emelkedik a hangsúly (fő ellentét jelenet), De srácok, minek elrontani ezt a jó albumot?! Na mindegy én nem írom le őket emiatt, mivel az album többi részében sehol se adnak utalást ilyen "zenei"elképzeléseikre. Mindent összevetve nagyon érdekes és vagány zenét játszanak. Nem mellékes az énekes Michael Poulsen öblösen mély hangja valóban hasonló a valaha volt rock"n"roll Királyéhoz. Örülök, hogy megismertem őket.10/9
Minnesota gyöngyszeme amellett, hogy nagyszerű, tehetséges pop punk banda hírében áll -a Collapser (2009) című lemeze óta-, nem szűkölködik jó ötletekben sem. Legutóbbi ezek közül a debüt albumuk újra kiadása volt, amely már a Fat Wreck Chords égisze alatt született újjá. Nem akármilyen albumról van szó és az igazság az, hogy ez egy olyan jó kiadás volt már 2008-ban is, amire egy kis csinosítás csak hab a tortán. Szóval sokkal modernebb hangzásban élvezhetjük a hamisítatlan rekettes pop punkot. Mert az tény, hogy ez egy populáris vonulata a punk rock zenének, de a stílus nem ennyire egyszerűen megfogalmazható. Első hallásra hanyag és egy ritmusú, unalmas alkotásnak tünhetnek a dalaik. Azonban ha valakinek egy kicsit is van huzalma az ilyesmire annak ígérem nem okoz csalódást.
Hát mindössze a felbolydulás végett linkelem nektek ezt a Good Charlotte videót, amit a következő nagylemezükön szereplő Like It's Her Birthday nótához forgattak. A srácok még az album munkálatai során úgy nyilatkoztak, hogy a Cardiology-val azt az űrt szeretnék kitölteni, amit a Blink 182 hagyott -feloszlásuk után- a punk zenében. Ez elég erős kijelentés volt már akkor is, de nem tudhattuk mire készülnek a srácok. Ezután a klipp után körvonalazódni látszik a szomorú helyzet, miszerint egy napjainkbeli közepes kvalitású pop banda látszatát kelti ez az anyag. Egyéb szúrkálódó megjegyzéseimet, majd az album meghallgatása utánra hagyom. Hátha valami csoda folytán mégis érdemes lesz a lemez pozitív gondolatokra is. Amúgy a csajok párnacsatás jelenetéért megéri végig nézni...
The Gamits. Van aki számára ismerős ez a név? Most gondolom nem sokan nyújtjátok a kezeteket -az idősebbek lehet-, pedig ez a banda, mint utólag számomra is kiderült, igencsak megérdemelné a mostaninál nagyobb hírnevet és elismerést. A srácok a közelmúltban megjelent Parts című lemezükkel hívták fel magukra a figyelmemet. Ekkor még nem is gondoltam volna, hogy ennyi zenei tapasztalat és megszámlálhatatlan lemez után még van visszamenőleg olyan alkotás, mely ilyen mértékű csodálattal tölt el. Szóval, mint már említettem az idei jól elészített albumuk után kezdtem jobban elmerülni a banda munkásságában , ahol is rátaláltam arra a bizonyos korongra, amely merőben átírta bennem a pop punk stílus akkori kiemelkedő alakjainak rangsorát.
A korai formáció "96"-ban alakult a Colorado állami Denver-ben. A banda az évek során kilenc különböző szenészt foglalkoztatott. Egyetlen egy tag tartott ki mindig is a zenekar mellett. Neve és élete már összefonódik az együttes történetével. Ezt az állandó frontembert Chris Fogal-nek hívják, akinek a 2010-es feltámadás is nagyban köszönhető.
1996-ban egy anyagot alkotott a még alapítókból felálló zenekar, ennek neve Come Get Some 7", ami az akkori szinten mérve igen jó indításnak nevezhető. Ezt követte egy ugyan csak rövidre szabott EP a This Is My Boomstick 1998-ban. Ahhoz képest, hogy a kiadványok között két év eltelt sok változás nem tapasztalható. Ez időtájt már voltak tagcserék és korántsem volt minden tisztán látható a banda háza táján. Az ezredforduló évére azonban teljes hosszúságú lemezzel örvendeztette meg rajongóit a zenekar. Ennek neve Endorsed By You. Nagyon jól összeszedett album inkább nyersnek mondható punk hangzással és populáris témával. Itt már sejtetett valamit ez a korong és a srácok hozzállása a folytatásról. Ezután eléggé beindultak és 2004-ig minden évben adtak ki valamiféle szerzeményt. 2004-ben látott napvilágot az az album, amiért ismertségük nagy százalékát köszönhetik. Ez volt az Antidote. Teljesen letisztult pop punk-kal, némi indie hatással, és rengetek jó ötlettel teszik feledhetetlen élménnyé a dalokat. Jócskán van melankólikus elem is a lemezen, ezért lehet néha szorongató egy-egy nóta. Ilyen például a páratlan Open Window a Bloondsaints/Picture Frames vagy a lezárásként szolgáló Bridges. A szám, ami mégis ha úgy tetszik a banda védjegye az a How The Escape. Tehát egy ilyen remek munka után zárták be a kapukat és ez idáig új dalok nem öregbítették a banda hírnevét. Az ez évi felállás ismét egy új bandát eredményezett a Parts megjelenésével. Hála az égne minőségi változás nem történt, de a stílus a mai divatos trend szerint formálódott karcosabb punk rock-á a maga könnyedségével fűszerezve. Mindenkinek ajánlom figyelmébe ezt a bandát.
Új számmal jelentkezik a My Chemical Romance. A srácok a hamarosan megjelenő nagylemezükhöz gerjesztenek egy kis hangulatot ezzel a valóban kedvcsináló dalocskával. Az album munkálatai már befejeződtek és talán novemberben meg is jelentetik. Addig azonban hangolódjunk az új MRC-re, mert én úgy érzem ez most más lesz, mint az eddig mutatott -kiváló- munkáik.
Úgy gondolom ezt a bandát senkinek se kell bemutatni. Aki mégis egy kis segítségre szorulna, annak csak annyit, hogy ezek a srácok a kaliforniai punk és punk rock egyik legismertebb ún No.1 együttese, noha nem volt ez mindig így. Az 1983 óta dübörgő őrület mára tiszenegy stúdió albumot és megannyi EP-t, Maxit-t, Single-t eredményezet. A banda egyre-másra dobálja ki a rövid egy-két számos kis hanganyagokat és időközönként egy "gigalemezre" gyűjtik mindet. 2010 nyarán ismét egy ilyen gyüjtemény látott napvilágot, találóan The Longest EP címmel, amin harminc remek szám kapott helyet. Az egyikből még egy házilag összevagdalt klippet is készítettek, amelyen a Backstage Passport DVD feledhetetlen pillanatait vonulataják fel. A szám pedig nem más mint a sokat vitatott 2006-os Wolves In Wolves' Clothing előfutárán a Never Trust A Hippy-nszereplő Everything In Moderation. Szóval mindent csak mértékkel...na lássuk
Szóval ahogy már várhattuk itt az az EP, amin a srácok ez évben dolgoztak. Ha úgy tetszik, azt a popos világot, amit eddig képviseltek, valamelyest levetkőzve egy új komolyabb oldaláról mutatkozik be az együttes. Már az album borítójára rápillantva megmozdulhat bennünk egy különleges érzés. Nem egy egyszerű képről van szó, jóval inkább gondolkodtató, mögöttes tartalomban gazdag, figyelemfelkeltő alkotás. Ugyan ezek a jellemzők a hat számot tartalmazó There Will Come Soft Rains-ről is elmondhatók.
A zenekarnak bőven van mi erőt adjon a munkához, mivel mostanában nagyon megy nekik a szekér. Rádióállomásról rádióállomásra adják a többnél több interjút és a koncertek is szép számmal sorakoznak a banda naptárján. A srácok együttes szenvedélye a zenélés iránt jócskán kifizetődőnek látszik és a védjegyükké vált dallamos aggresszió a pop punk stílusban szinte napról napra egyre nagyobb teret hódít.10/7
A svéd női énekessel büszkélkedő, populáris stílusban munkálkodó metál banda az idei Sound Of The Underground című albumához immáron a második klippet szolgáltatja. A music video gyártásnál a csapat sose tette magasra a lécet. Valami lepukkant helyet választanak, beállnak a plac közepére, Lív kisasszony felkap pár erotikus bőrszerkót és egy neccharisnyát, a srácok fogják a hangszereket és mehet a rock. Valami hasonlót mutatt ez az anyag is. Amúgy én úgy gondolom ez az egyik track az albumon, amiben semmi kifogásolhatót nem találunk. Az album értékelése itt...
A floridai legendás pop punk banda 2009-ben megjelenő Not Without Fight névre keresztelt lemezéhez -július közepén- már a harmadik klippet jelentette meg. Ismételten pörgős hamisítatlan, populáris dalt kapunk a modern pop punk egyik első komoly bandájától, akik igen súlyos gitártémákkal borzolják a kedélyeket albumról albumra.
megjelenés éve: 2010
tracklist: 1. Outerspace 2. I Just Wanna Play 3. Arthur Avenue 4. Stat O' Maine 5. Danger! 6. Forgettable 7. Fanfare 8. Pliva-638 9. Marigold 10. Say Something 11. Paperback 12. Better Boy 13. My Finest Suit
Nagyon nehéz lesz szavakba önteni azt a változást, ami a Finished-en az utóbbi években végbe ment. Ez év meglepetés lemeze idáig abszolút az ő nevükhöz fűződik. A címmel ellentétben egyáltalán nem felejtős darab ez a korong, az amúgy magasan ívelő zenei pályájukon.
Azoknak akik talán most ismernék meg a srácokat bevágom egy régebennen írt bejegyzésemet:
...-...
2009. Jún. 1, hétfő
Na igen hölgyei és uraim, ez az az ajánló, ami mellett nem lehet elhaladni csak úgy. Ez a fiatalnak már annyira nem mondható banda felkavarta ám a nagy punk világot. A srácok 2001-ben alapították szókimondó, melodikus és pörgős rock 'n' roll elemekkel tarkított, vagány kis együttesüket. A híres The Clash nagy követőikét tartják őket számon. A bandát nem kímélte az élet és sok megpróbáltatás árán jutottak el mostani sikereikhez. Szót kell még ejtenem a zenekar énekeséről, aki testi fogyatékkal tombolja át a koncerteket, úgyanis a srác egyik keze csökevényes. Viszont ahogy a modás szól az Isten ad és elvesz. Az ő kárpótlása a kitörően punkos rockos hang, amit csak nagyon kevesen birtokolnak. Sok túrnén van már túl a banda. Ami azt illeti hazánkban is már kétszer jártak, előzenekarként a No Use For A Name oldalán, és nemrég a Millencolin-nal. Három album már a repertoárjuk, ezek közül az egyik a Left Alone-nal közös projekt. Az uccsó lemez már nagyon kiforrott punk rock 'n' roll zenei összetételt tartalmaz. Az együttes dalait megismerni, minden ezt a stílust kedvelő ember számára kötelező jellegű.
...-...
Na és akkor vágjunk bele a Forgettable-be. A banda ezt az anyagot szokásához híven ismételten új kiadónál az Old Shoe Records-nál jegyezte. Azt hiszem ezzel a mondattal az album borítójának megfejtését ki is pipálhatjuk. A cím azonban már okzhat némi fejtörést. A koncept tulajdonképpen a "koncept-telenség". A téma jobbára rögtönzött dzsemmelésnek és örömzenének tűnik. Ez már annyira nem távoli a zenekar eddigi munkájaitól, mivel eddig is meg volt az a felemelő érzéssel, vidmámsággal eltöltő hangulat az akkor még komoly street punk-os dalaikban. Szóval új köntösbe burkolt mindennapi gondolataikat, problémáikat, örömüket adják át ebben a lassú, könnyed albumon. Ami merőben változott az a hangzásvilág és hangszerelés. Vonós, fúvós, zongora taktusok is szerepet kaptak a felvételeken, csakhogy a legfontosabbakat említsem. Már az első számnál felfigyel a tudatos hallgató és jelen esetben nem a lendületre, hanem annak a hiányára. Majd vársz vársz, hogy innen nagyon beindul az egész, ami meg is történik, de nem úgy ahogy azt remélted volna -ettől a bandától semmi esetre se-. A második nóta már valamelyest hasonlít az elépzeléseidhez, de ekkor döbbensz rá; -Itt valami nagyon új készülődik. Ez az a momentum, amikor komolyan elkezd érdekelni a lemez. Felcsendül az I Just Wanna Play és a nap kisüt, a virágok kinyílanak és te széttárt karokkal nézel a kéken ragyogó égre és várod, hogy a hűsítő szél megsimogassa arcod. Kb. ez az érzés kísérhet végig a dalokon, ha hajlandó vagy értékelni azokat a pontos és lágy dallamokat, melyeket ez a csoda szállít. Akkor a feeling van ezekben a szerzeményekben, melyet higgadt állapotban -figyelemmel kísérve minden mozzanatot- érezhetsz igazán. A sok nagyszerűségből egyet emelnék ki. Ez a State O'Maine. Nem kommentálom, kár lenne számomra fontos dolgokat előre vetíteni mások számára. A lényeg, hogy hatalmas szám minden olyan jósággal, amit egy igényes hallgató kívánhat.
Az énekes Steve Neary elmondása szerint ez egy kísérlet arra, hogy milyen módon fogadja a rajongóitábor a változtatásokat, újításokat az együttestől. Ők ezt megírták, így írták, és tudván, hogy stílusuktól távolálló világ ez, kiadták. Ha egy albumos elképzelés ez akkor is jól tették...10/10
